Az Egyesült Államok történetében először történik meg, hogy egy republikánus elnökjelölt melegeket érintő kérdésekben nyilatkozik. John McCain a Washington Blade melegközéleti internetes portál előre megszerkesztett kérdéseire írásban válaszolt – vagy mégsem?

John McCain motivációi arra, hogy a melegeket is megszólítsa, jóhiszeműen és cinikusan is megközelíthetők. Mint többször elmondta az interjúban, „minden amerikai elnöke kívánok lenni”, ugyanakkor azt is hozzáteszi, „a jelenlegi választás tétje rendkívül nagy”, illetve „szoros lesz a verseny, így minden amerikai támogatására szükségünk van”. Mindezek mellett a nyitás valóban jó szándékúnak tűnik, amennyiben nem feltételezzük, hogy befogadó hozzáállása – melyre ő is utalást tesz – nem pusztán lózung: „Azt üzenem minden amerikai számára, hogy eljött az idő a pártközi munkamódszerre az országunk előtt álló kihívások megoldása érdekében.”

McCain mindeközben rendkívül óvatosan válaszol a kérdésekre. Egy kacsintás erre, egy meg amarra. Elsősorban a konzervatív, gyakran melegellenes szavazótábort kell szem előtt tartania, emellett pedig a lehető legjobban megnyernie az esetleges konzervatív melegszavazókat. Hogy ez mennyire lehet sikeres, igen kérdéses annak fényében, hogy a melegek nagy része demokrata- és Obama-párti, és McCain nem tesz annál többet, mint hogy meglebegteti, ő maga nem homofób.

Az interjú elején felidézi egy-egy meleg közéleti személyiséggel ápolt szoros – vagy legalábbis jó kollegiális – kapcsolatát, és hangsúlyozza, apparátusa kialakításakor, csakúgy mint eddigi pályafutása során bármikor, nem a nemi orientációt, hanem a személy adott területen végzett munkájának eredményeit veszi számításba. Amikor azonban konkrét válaszokat kell adnia, a mismásolás erősebbnek tűnik az alapvetően nyitott hangnemnél. Mi is a legegyértelműbb válasza (a szövetségi szintű melegházasság lehetőségének kérdésére válaszolva): „I honestly don’t know” (Őszintén szólva nem tudom.) 

Nemzeti stratégia kialakítása az AIDS-ellenes küzdelemben – tulajdonképpen ez az egyetlen valóban konstruktív, melegeket is érintő megközelítés, amely gyakorlatilag a Bush-politika folytatása abban az értelemben, hogy ez utóbbi létrehozta a PEPFAR-t (President’s Emergency Plan for AIDS Relief), amely a világ legkomolyabb HIV/AIDS-ellenes nemzetközi programja volt a forrásokban leginkább szűkölködő területek számára. A célországok Vietnam kivételével afrikaiak. McCain immár átfogó nemzeti stratégiáról beszél, noha a megelőzésben nem az óvszerhasználatot, hanem az önmegtartóztatást tartja fontosnak. Ebből leginkább az tűnik ki, hogy számára a nemzeti stratégia erkölcsi lecke, nem pedig pragmatikus cselekvési program.

(Kép: McCain kontra Svarci)

Az egyértelműen a melegeket érintő kérdésekben McCain nem sok újjal áll elő: a melegházasságot semmiképpen sem emeli szövetségi szintre, minden állam saját maga kell hogy döntsön a kérdésben, hangoztatja. Ennek megfelelően mind 2004-ben, mind 2006-ban a DOMA (Defense of Marriage Act) módosítása ellen szavazott, ezzel az államok szintjén tartva az azonos neműek közötti házasság kérdését. Az egyes államokban való engedélyezést ő természetesen tiszteletben tartja, de nem érzi feladatának, hogy hatással legyen az egyes államok oly' nagymértékben különböző mentalitására. President of all Americans?, merül fel a kérdés, ha arra gondolunk, az egyik államban elismert házaspárnak le kell mondania egyesüléséről, ha másik államba költözik. Emellett hangsúlyozza: a házasság nő és férfi szövetsége. Az örökbefogadás ennek megfelelően - és annak ellenére, hogy tiszteli az egynemű örökbefogadó párokat – kizárólag kétnemű párok privilégiuma.

Hasonló a helyzet az LMBT-közösséggel kapcsolatos kérdések politikai képviseletében is. McCain nem tartja elképzelhetőnek, hogy a Fehér Házban erre szakosodott iroda működjék, noha nem szabad szem elől téveszteni a következetességét sem, miszerint ez nemcsak a melegek közösségpolitikájára vonatkozik: „a szakpolitikáknak a pártbizottságokban a helyük.”A biztonság kedvéért ugyanakkor hozzáfűzi: a kérdés átgondolása nem időszerű, hiszen még nem választották meg. Ez utóbbi kiszólásban ugyanakkor jól látható, mennyire tulajdonít jelentőséget az ügynek: másodvonalbeli kérdésnek találja, ami bizonyára nem váltja ki a melegek szimpátiáját, hiszen ezek az ügyek a mindennapjaikra is erősen hatnak.

Végezetül: a munkahelyi kirekesztés elleni törvény (ENDA - Employment Don-Discrimination Act) megszavazását nem tartja elsőrendű kérdésnek, mivel attól tart, ez könnyelmű (frivolous) perek sorához vezetne, és sérthetné a vallásos intézmények jogait.

Az interjú egészéből tehát az derül ki, hogy blabla-bla-blablabla McCain – ha nem tér ki az egyértelmű válaszadás elől – általános értelemben elfogadó, vagyis nem homofób, ugyanakkor igyekszik mellékvágányon tartani az LMBT-közösséget érintő kérdéseket, és ha a homoszexuálisok emberi méltósága sérül vagy ők maguk túl magas politikai szintre akarnak felérni, nagypapásan a magasba emeli mutatóujját, és összevonja szemöldökét. Dádá!

Nem túl meggyőző. Ahogy az interjú egyik kommentere üzeni az esetleges McCain-támogatóknak: "Get some therapy and educate yourselves! McCain is NOT our friend." (Kezeltessétek magatokat és művelődjetek! McCain NEM a barátunk.) 

Ui: a nem-amerikaiak egyébként a választások alatt szavazhatnak, természetesen nem befolyásolva a végeredményt: www.iwanttovotetoo.com