Berlini kitérőnk után lássuk ismét, mi a helyzet biszex-fronton. Sok kritika ért a Hobbimelegek c. posztom kapcsán amiatt, hogy kategorizálok-kategorizálok-kategorizálok, és hogy az bizony nem szép dolog. Valóban nem szép, de hasznos. Ha nem mondok A-t, nem mondok semmit. Amint kijelentek valamit, kategorizálok, feltétlenül. Erre nincs megoldás. A kategorizálás az egyetlen lehetőség arra, hogy két ember tudja, egyazon dologról beszél.

Kategorizálni lehet a biszexualitás kapcsán is - noha az én karakterológiám nem a teljesség igényével készült - onnantól kezdve, hogy valaki meg tudja pontosan mondani, hogyan is épül fel a biszexualitása. Csakhogy az a tapasztalatom, hogy ezt igen nehéz megmondani, de legalábbis jobb, ha harminc éves korunkig meg sem próbáljuk eldönteni kellő tapasztalat hiányában. A legnehezebb tisztán látnia annak, aki komolynak érzi mindkét nemhez való vonzódását. A biszexualitás lehet annyira változékony, hogy felborítja a jövőképünket - és a szexualitás is a jövőképünk részét jelenti. Egyáltalán nem mindegy, hogy hetero vagy attól eltérő életmódot tűzöl ki magad elé, és még a "legheteronormatívabban" élő melegek is máshogy élnek, mint heteró társaik, már csak azért is, mert kénytelenek elgondolkozni azon, mit gondol a szomszéd arról, hogy két nő/férfi lakik egyazon lakásban. Még akkor is viszonyulniuk kell valahogyan ehhez a kérdéshez, ha alapvetően magasról leszarják, ki mit gondol róluk. Nagy nehézség, hogy nem pusztán saját magunk határozzuk meg a helyzetünket, hanem a környezetünk is. Hiába szarok én arra, ki mit gondol rólam a házban, nem vagyok ember, ha nem önt el a harag vagy a melankólia vagy bármilyen érzés, midőn a postaládámról körömlakk-lemosóval puceválom a BUZI! feliratot.

Az egyik nagyon szimpatikus kommentelőm ezt írta: "Egyszerűen arról kéne szó legyen, hogy szerelmi és szexuális ízléstől függetlenül ugyanarról beszélünk: emberek szeretnének a nekik vonzó emberekkel együtt lenni és amíg ez saját szándékból résztvevő felnőtt emberek között zajlik, addig kizárólag az érintettek döntésén kell múljon." Mélyen egyetértek az állásponttal, amely azonban csak utópia, mert az egyént pusztán az individualitásának burkában szemléli.

E sorok egy másik nehéz kérdést vetnek fel, amire feljebb már utaltam: valahogyan utat kell választania az embernek, nem hiszek a hurrá-hippi-optimizmusban, és hogy a nyitottság majd mindent megold. Nem, mert az érdekellentétek mindig konfliktusokat okoznak, a konfliktusok pedig bezárkózást. Általában a biszexek is választanak, hogy ne éljenek konfliktusban a külvilággal, a társadalommal: ez a választás vagy a heteronormativitás követése és a meleg irány háttérben tartása - sőt adott esetben titkolása -, vagy pedig a másság szerinti élet elfogadása annak következményeivel. Ha ezt a választást nem hozzuk meg, a szerelmünket sodorjuk a legnehezebb helyzetbe. Hányan lehetnek azok, akik jogként követelik maguknak a biszexualitásuk mindennapos megélését? Nem sokan, hiszen ehhez alig lehet partnert találni, vagy a hasonszőrűek rendkívül szűk körében kell keresgélni.

(Kép: a biszexuálisok zászlaja)

A biszex ember parnerének féltékenysége mindenképpen felerősödik azáltal, hogy nem csak a saját nemével, hanem a másik nemmel is "fel kell vennie a versenyt", ami persze teljes képtelenség. Hogyan vegye fel a versenyt egy pasi egy nővel, amikor pont azzal a harci eszközzel nem rendelkezhet, amelyet be kellene vetnie? Volt nekem olyan barátnőm, aki az elején baromi kúlnak tartotta, hogy biszex vagyok, és azt mondta, a fiú-oldalammal ő úgysem tud mit kezdeni, úgyhogy nem érdekli az egész biszexualitásom mindaddig, amíg őt szeretem. Ekkor, az elején még nagyon szerelmes lehetett. Szép volt az elgondolása, de a gyakorlatban elképesztően naívnak bizonyult, és a kapcsolatunk végének egyik nyomós oka lett az akkori kettősségem, bizonytalanságom, akármim. A biszexek partnerei nagyon megszenvedik a párkapcsolatot, amennyiben nem egyértelmű a partnerük szexualitáshoz való viszonya, és kettős irányultsága nem pusztán a szexre korlátozódik, hanem az érzelmekre is kiterjed. A bizonytalansági tényezők száma exponenciálisan növekszik sok biszex esetében. Ha dupla az esély a szombat esti randira, a partnerré előlépett randialany megmaradási esélye is csak fele akkora.

A rendszerető emberek talán pont azért nem kedvelik a biszexeket, mert gyanús fajták. Nem mondanak sem A-t, sem B-t, hanem mindkettőt mondják, és nem is biztos, hogy ugyanabban a sorrendben! Sőt változhat is a sorrend. Vagy képesek akár egyszerre is mondani a kettőt, ami aztán végképp arra mutat, hogy humanoidák, vagy ki tudja, mik. A bizonytalanságot meg ők nagyon nehezen tűri.

A melegek között is csak azok a nyitott gondolkodásúak, akik képesek teljes értékűként elfogadni a biszexualitást, és nem azt károgják szánalmasan, hogy az olyanok csak nem merik bevállalni, hogy buzik. Amíg ezt nem teszik, talán jobb lenne, ha a heteronormativitás és a homofóbia ellen sem lépénének fel, mert csak azért képesek megvédeni magukat, mert másnak érzik magukat, nem pedig azért, mert valóban kiforrott elképzelésük van arról, hogy mi működhet a világban, és mi nem. A biszexfóbiás melegek talán a legrosszabb homofóbok.