Nem vagyunk valami kirobbanó formában. Hogy kire értem ezt? Az inkább a kérdés, ti kire értenétek.

Miután évekig külföldön éltem, hazaköltözésemkor igencsak meglepett, hogy az emberek komorsága még a korábbiaknál is hangsúlyosabb lett. Azon morfondírozok, vajon az általános közhangulatnak köszönhető ez, vagy csak megszokásból zsémbelünk, hiszen panaszkultúrában élünk. Az a benyomásom, hogy az emberek felelősöket keresve egyre hajlamosak egymásra mutogatni anélkül, hogy  saját magukat kérdőre mernék vonni. Nem csodálom ugyanakkor, hogy a saját magukkal való szembesüléshez nincs erejük. Minden irányból nyomásnak vagyunk kitéve, ki lenne oly’ vakmerő, hogy még önmagát is szapulja? 

Emellett – már jópár évvel ezelőtt – az is feltűnt, hogy ránk, melegekre különösen jellemző a borúlátás. Ennek is nyilván megvannak a maga okai, ugyanakkor nem ártana megtalálnunk annak módját, hogyan mászhatunk ki a gödörből. Kész megoldást nem ránthatok elő a cilinderemből, viszont olvastam valamit, ami egy harmad lépéssel közelebb vihet a megoldáshoz.

Úgy látszik, a melegek depressziós tünetei nem állnak összefüggésben a magyarok híres pesszimizmusával. Az előbbi az amerikaiaknak is komoly fejtörést okoz. A Minnesotai Egyetem homoszexuálisok körében tanulmányt végzett arra vonatkozóan, vajon mi okozza a melegek fokozott hajlamát a depresszióra. Mint dr. Simon Rosser, a kutatás vezetője elmondta, „tudósok és pedagógusok mintegy 150 éve vitatkoznak azon, vajon a homoszexualitás tényként kezelendő rendellenesség, vagy inkább a társadalmi előítéletek – nem pedig maga a homoszexualitás ténye - vezetnek a melegek körében magasabb arányú depressziós esetekhez, a droghasználathoz, a nemi betegségek fokozottabb terjedéséhez, tehát mindazokhoz a szimptómákhoz, amelyek a melegekre irányuló tanulmányokban eddig megfigyelhetők voltak. A mostani felmérés mindkét elméletet tesztelte.”

 A tanulmány – amely teljes egészében sajnos még nem került napvilágra, a Journal of Homosexuality e havi számában kell megjelennie – egészen pontosan azt vizsgálta 422 Középnyugat-amerikai körében, hogy saját homoszexualitásukhoz való viszonyuk mennyiben áll összefüggésben a szexuális életükkel és az egészségükkel. A többváltozós - így a homoszexualitás foka, a vele kapcsolatos pozitív és negatív viszonyulások, illetve a szexuális és mentális egészség köré csoportosított - kérdéseken keresztül pontosan kirajzolódott, hogy a rosszabb mentális egészség és különösen a depresszióra való hajlam nem magával a homoszexualitással, hanem az „interiorizált homonegativitással”, vagyis a homoszexualitás veszteségként való megélésével, negatív szemléletével áll összefüggésben. 

Dr. Rosser szerint: „A régi jó tanács a melegeknek, miszerint küzdjék le, tagadják, vagy szorítsák háttérbe a homoszexualitásukat, nagyban hozzájárul a depresszióhoz, a fokozottabb magányhoz és a rosszabb szexuális egészséghez. Röviden szólva, a homoszexualitás mint rendellenesség nemcsak tévképzet, hanem az egészségre is káros.”

 (Kép: Gay Liberation Monument, New York)

E tanulmány – melynek eredménye alapvetően nem túl megdöbbentő - arra ösztönöz, hogy átgondoljuk saját hozzáállásunkat is, és szembeszálljunk azzal a megrögzött szokásunkkal, hogy saját borúlátásunkért kizárólag a külvilág intoleranciáját vádoljuk. Hogyne, a társadalmi nyomások igen nagyok, nem pátyolgatnak minket, valahogy mégiscsak szembe kell szállni, mert csak így válhat lehetővé, hogy egészségesen, torzulások nélkül éljünk. Először is a saját házunk táján kell sepregetnünk. Az egészségünkért mindenekelőtt magunknak kell felelősséget vállalnunk. Ha mi magunk betegnek tekintjük magunkat pusztán azért, mert mások ezt kívánják lenyomni a torkunkon, végül tényleg azok leszünk. 

Az Independent nyilvánosságra hozta a világ tíz legtoleránsabb városának listáját a homoszexuálisok szempontjából, szerintük itt élhetjük meg a legnyitottabban másságunkat. Nem elég azonban bemagolnunk a slágerlistát: San Francisco, Sidney, New York, Mykonos, Párizs, Barcelona, Amszterdam, London, Koppenhága, Berlin. Ha mi nem tekintünk magunkra teljes egészként, Sitgesben is csak marslakónak látjuk majd magunkat.