Van egy vesszőparipám, mégsem írok róla eleget, mert a jelenség nehezen megfogható. A kérdés annyi, hogy mi van a biszexekkel?

 Mindenekelőtt leszögezem, léteznek biszexuálisok, és egyáltalán nem vámpírok. Ezt onnan tudom, hogy magam is az vagyok. Azt hiszem legalábbis. Vagy nem...

 A biszexualitás baromi jól hangzik elsőre, de a mindennapi életbe szinte képtelenség titkok és hazugságok nélkül beilleszkedni a társadalomba, idővel tehát nyomasztóvá válik. Ráadásul hosszú távon el kell döntenünk, mi a fontosabb. A biszexualitás mint koncepció létezik, csak a nyílt megélése ütközik elképesztő nehézségekbe.

Az „ideális" biszexuális egész életében vagy periodikusan, vagy egy időben ingázik a két nem között. Ugyanúgy beleszerethet férfiba, mint nőbe. Életmódját tekintve ő – amennyiben nem rejtegeti irányultságát - igazán kisebbséget alkot, életformája a melegekénél is összetettebb. Ráadásul senki nem szívleli őt. Többször hallottam melegektől, hogy a biszexuálisak "gyanúsak", kétkulacsosak, a könnyebb megoldást választják, és egyáltalán hogy van gusztusuk p*nát nyalni??? A heterók számára szintén érthetetlen lehet a kettős irányultság - kivéve, ha nökröl van szó. Na és persze mindkét oldal el nem fogadott homoszexualitást sejt a furcsa viselkedés hátterében.

 Mégis, a legtöbb biszex láthatóan rejtőzködik, és nem feltétlenül kiegyensúlyozott a két nem iránti vonzalmuk. Az egyik nem felé szerelmet is éreznek, a másikkal ezt vagy egyáltalán, vagy nehezen tudják elképzelni. Adott számukra a lehetőség, hogy családot alapítsanak, és a heteronormatív társadalomnak megfelelően éljenek, mivel pedig sok előítélet övezi a melegeket - esetleg ők maguk is negatívak velük szemben -, semmiképp nem akarják, hogy buzinak higgyék őket. És nem is azok. Csakhogy ott vannak a rusnya bonyolult vágyak.

 Megismertem pár biszex férfi történetét, abból a fajtából inkább, ahol a férfi nem vállalja fel kettősségét. Egy barátom ennek négy altípusát figyelt meg, úgyhogy jól kikérdeztem.

 Az első a régóta ismert „Titkos Ilona”-típus. Ma ők negyven-ötvenes férfiak, akik az asszony mellett titkos szeretőt tartanak, szégyellik magukat félrelépésükért, mégis nagyon gyengédek a pasijukkal. Ők, ha fiatalon szembe mertek volna szállni a külvilággal, ma feltehetőleg melegnek mondanák magukat.

 Szintén e korosztályhoz tartoznak a lelkifurdalást nem érző férfiak, akik a nőjükkel esetleg swinger-klubba is eljárnak. Hétvégén a focira hivatkozva egyetlen fiúhoz járnak fel, hogy ellássák a baját.

 Ott vannak azután a huszonéves, mondjuk úgy: hobbimelegek. Ők leginkább hokizni akarnak... Meg egy kicsit többet is. A csajukkal minden rendben, szeretik egymást, csak hát időközönként nem elég, ha a kedves készségesen előkapja az ágy alól a dildót, valami forróbb is kellene. Ilyenkor az e célra a neten kiválasztott srácról nem tudhatják meg, ha meleg, mert megijednek, hogy barátságon túlmutató érzelmeket kezd táplálni, és az érthető módon nagyon bekavarna. Nem várnak szerelmet férfitól. Fuckbuddyt keresnek, azt' jónapot.

 Végül pedig vannak a húsz év körüli srácok, akiknek ugyan barátnőjük van, de ragaszkodásukból vagy gesztusaikból érezhető, hogy hamarosan a melegdiszkóban fogják ropni.

 Na, nekem a harmadik típus teljesen ufó, de az legfeljebb annyit jelent, hogy hiába gondolkoztam igen sokat a biszexualitás mindenféle vonatkozásáról, az emberi természet minden képzeletemet felülmúlja. Kapisgálom, hogy ezek a srácok sokkal inkább heterók, mint melegek. Nyilván nem kockáztatják a kapcsolatukat, ha egy-egy futó kaland nekik bőven elég. Mégsem értem, hogyan rendezik a barátnőjükkel a tényt, hogy fel-feljárnak egy sráchoz, és addig ki nem teszik onnan a lábukat, amíg meg nem kapják a magukét. Mert a történetek azt mutatják, hogy a srácok ráadásul sokkal inkább hajlanak a passzív szerepre. 

 Ennyit arról, hogy simán el lehet dönteni, ki meleg és ki heteró, nem is beszélve a két legfontosabb tévhitről. Nevezetesen egy: melegnek lenni divatos (néhány exhibicionista lelket leszámítva senki nem lesz viccből meleg, ezt csak hangsúlyozni tudom). És kettő: a melegség ragályos, vagyis aki a saját nemével egyszer kipróbálta, annak az előbb vagy utóbb fontosabb lesz. Van ilyen is, persze, de a váltás nem a tapasztalatszerzésen múlik, hanem azon, hogy mi játszódik le az agyban. A biszexek nagy többsége láthatóan tökéletes heteróként él, és egyáltalán nem esik az önámítás csapdájába. Nincs miért. A nőkért él, csak éppen van egy kis plusz vágya, amiből sajnos a párjának ki kell maradnia.