Stílusosan Cindy Lauper Girls Just Want To Have Fun című örökzöldjére érkeztünk. Előzőleg kicsit tartottunk tőle, mégis hová visz bennünket a barátunk, aki korábban már járt a Blue River hajóra meghirdetett, egyszerűen Boat Partynak keresztelt leszbibulin, de esküdözött, hogy hatalmas ereszd-el-a-hajam dáridózásban lesz részünk. Önfeledten seggrázó csajokat, vad léggitározást és egymást náspángoló butchokat harangozott be. Tehát mindazt, amit mi, meleg srácok aligha tapasztalunk a magunk bulijaiban. Ezt látni kell! Mégsem húzhatom a haverra a vizes lepedőt, a leszbiszemle ötlete végeredményben tőlem származott, amikor egy rég nem látott barátném elhintette, péntek este boszorkánygyűlésre készül.

Kezdetben a hangulat minden előítéletemet megerősítette: míg a bejáratnál előkészítettem a – számunkra - meglepően olcsó, 1200 forintos beugrót, egy fekete kabát hátrabökte: - Szállj ki a hátamból, okés?! – Persze, bocsi – habogtam a törzsőrmester-asszonynak, és már láttam magam előtt, hogy a máskor egymást náspángoló butchok ez alkalommal bennünk találják majd meg a bűnbakot. A Duna vizére pillantottam: ott landolok hamarosan.

Ahogy beléptünk, nem hittünk a szememnek. Azt hiszem, a csajok sem hittek az övéknek. Öt többé-kevésbé levágósan meleg srác tolja a képét a partijukra. Már-már jelentkeztem volna, hogy "Csókolom, a szórólapon az állt, buli csajoknak és barátaiknak (♀ ♂), hát én lennék a barát. És ha már…, hát magammal hurcoltam még négyet.” De ennyire már csak nem hozhattam szégyenbe az erősebbik nemet, úgyhogy tökfejvigyorral a ruhatárhoz slisszoltam, mintha ott sem lennék, a pultra pakoltam a dzsekimet, és igyekeztem eliszkolni - mondjuk a biztos pontot jelentő bárpult felé.

 Az akklimatizálódás tehát nehezen ment. Úgy állt nekünk ez az egész, mint apáca kezében a papfasz. Barátnémat sehol nem láttam, és még nem pumpoltam magamba elég felest. Társaságunk összes tagja kissé megilletődötten figyelte, ahogy a csajok valóban önfeledten ropják a táncparketten. Két feles árából összeszedtük magunkat, és halált megvető bátorsággal behimbáltuk a fenekünket a nőtömegbe. Barátném a dj-pult előtt négy társával üvöltötte épp valamelyik Justin Timberlake-sláger refrénjét. Közöttük aztán biztonságban éreztük magunkat, végeredményben ők is kivételt képeztek: egyikük sem magyar.

 Fél óra elég volt ahhoz, hogy végre levessem a gátlásaimat, és elfogulatlanul felmérjem, hol vagyok: rá kellett jönnöm, hogy egy kurva jó muriban. A csajokon kívül ugyan nem volt ott semmi különös, mégis mintha egy idegen törzsben lennék beavatási szertartáson. Idővel még megjelent egy-két meleg, ők biztos pontot jelentettek. Némelyikük még flörtölt is társaságunk egy-két tagjával. Mindent megkaptunk tehát, ami… khm, szem-szájnak ingere.

 Persze, a fele se volt igaz annak, ami a szórólapon vagy a pride.hu beharangozójában szerepelt: nem volt grillterasz, a pesti szellő nem igazán hűsítette az agyunkat, a „legújabb zenék” a kilencvenes évek végéről, na jó, mondjuk 2004-ből származtak (Daft Punk), a kisteremben - amikor odatévedtem - indie britpop helyett rock szólt, de ez valójában nem érdekelt. Sokkal fontosabb volt, hogy végre tényleg valami újat kapok, ráadásul - szigorúan fiúval! – kedvemre smárolhatok, ha úgy tartja kedvem. Hát úgy tartotta.

  Merthogy a kezdeti bizalmatlanság után simán befogadtak minket, sőt velünk is táncoltak a lányok, akik csak mulatni akarnak, és bár a dj szemrebbenés nélkül váltott a Depeche Mode Everything Counts-áról, a Jestofunk Can We Live-jéről vagy éppen Michael Jackson Beat It-jéről  mondjuk INXS-re, időnként mégis csatakosan botorkáltunk le a táncparkettről, hogy bevedeljünk egy sört, még mielőtt szívbillentyű-zavartól dobnánk hátast. Emellett pedig végre nem azzal kellett törődni, hogy szexin kilóg-e az AussieBum alsógatya a nadrágból. A csajoknak így is jók voltunk, a fiúknak meg… Nos, mint kiderült, a fiúknak éppúgy!

A fentiek fényében azért megjegyzem, beigazolódott, hogy a két homoszexuális közeg köszönő viszonyban sincs egymással. Itt nem voltak vadul pörgő diszkólámpák, a színpadról egymást leszorító wannabe modellek, prédájukat stírölő, felszabadulni azonban kevéssé képes vadászok, és tán még a smink és a szemránckrém is kevesebb volt pár kilóval. Ugyanakkor nem ezek a bulik fogják megújítani az átlag pesti éjszakai életet – erre mintha a fiúk jóval alkalmasabbak lennének, és talán lesznek is, ha valóban ki kell majd találni valami többet annál, mint hogy gogo-fiúk riszálnak a bár és a táncparkett között. Az újítás nem is állt a lányok szándékában, ami azért egy kicsit kár. De nem is akarták magukat többnek mutatni annál, mint amik, ez pedig igazán megnyerő. Mintha egy jól megszokott heteró buliban jártam volna – ahol kivételesen mindenki a saját nemével van elfoglalva.

 Szóval merszi boka. Még ha nem is minden hétvégén kötnék ki a bringák között, és abban sem vagyok biztos, hogy ők mindig megtűrnék hímszemélyemet, meg kell hagyni, sajátos és piszok jó estében volt részem. Girls, they really just want to have fun!