Ma ismét rá kellett jönnöm valamire, ami a pszichológiában bizonyára közhely: attól, hogy minket támadnak, mi is azt keressük, kit támadhatnánk. Ez persze másként is működhet: attól, hogy a magunk számára toleranciát várunk el, még nem leszünk toleránsabbak más csoportokkal szemben.

És pont ezért tűnik néha egészen visszásnak az elfogadtatásunkért való küzdelem. Mi magunk is ugyanakkora faszok maradunk, akár elfogadnak, akár nem, mint azok, akik soha nem is akartak - vagy nem kellett nekik - elfogadni másokat, viszont életük során tökélyre fejlesztették az ujjal mutogatás művészetét.

Délután szóba elegyedtem egy meleg sráccal. A második mondata az volt, hogy ő azért nem száll buszra, mert tele van magyar niggerrel. Jót hahotáztunk, bár kicsit fennakadt a szemem a szavaitól. Pár perc múlva már kedélyesen szaloncigányoztunk (viccek formájában: - Melyik a leghasznosabb magyar nigger? - Amelyik párját ritkítja, stb.) Nem igazán tudtam eldönteni, pusztán sztereotípiák kifigurázásáról van szó, vagy most tényleg bele kéne menni abba a hülyeségbe, miszerint az összes cigány lop. Nem kellett sok hozzá, hogy kiderüljön: bele kéne. Úgyhogy szépen - kellő iróniával - megköszöntem a fejtágítást, és eloldalogtam.

Nem tudom, ki hogy van vele, de amikor az én fejemben már nem okozott akkora galibát, hogy meleg vagyok, arra is rájöttem, hogy jobb megszabadulni az olyan kliséktől, mint hogy "minden buzi fürdőskurva, nőgyűlölő, társadalomromboló, magamutogató, stb.", hiszen pont ezek miatt kerültem önmagammal konfliktusba. Soha nem a vágyaimmal volt bajom, hanem azzal, ahogy mások tekintenek rá. (Végeredményben nem nekem rossz, hogy meleg vagyok, hanem annak, aki utál érte, oldom fel ma a dilemmát.)

Ugyanez tökéletesen érvényes bármilyen más kisebbségre is. Legyen az bringabuzi, fukszos-mercis vállalkozó, bkv-ellenőr, tudós, takarítónő vagy cigány. Mindegyikre rá lehet húzni néhány sztereotípiát, amely által - pozitívan - meg tudjuk különböztetni magunkat, nagy igazságokra mégsem lelünk. A kifigurázásnak egyébként mindig van értelme, helye, de csak akkor, ha azt saját magunkkal is meg tudjuk tenni.

Mindenkinek megvan a maga cigánya, ki ezt, ki azt a csoportosulást utálja, és eképpen tetszeleghet a hős - vagy éppen a becsületes átlagpolgár - szerepében. Miközben valószínűleg senki sem igazán az. Sokszor a másiktól való eltérésünkben fogalmazzuk meg a saját identitásunkat, szólhatna egy esetleges válasz a kérdésre, csakhogy nem attól lesz valakinek identitása, hogy megmondja, ő mi NEM, hanem attól, mi IGEN.

Az embereknek mégis egyszerűbb, ha nem kell összetett válaszokat keresniük egy-egy problémára (ld. a cigányság társadalmi integrációjának szűkös lehetőségei), hanem egyszerűen rábökhetnek: ez úgy ahogy van, szar, le kell húzni a klotyón! Aztán meg mindenki megsértődik, ha azért, mert Dosztojevszkijt olvas, mert ülve húgyozik, mert festi a haját, mert füvet szív, mert nem eszik húst, mert az anyjával lakik, mert tud oroszul, mert néger a csaja, sárral dobálják.

Ha pedig megsértődik, hogy szabadul a kínjától? Tovább sérteget. Milyen olcsón próbáljuk megúszni, hogy tisztára mossuk a lelkiismeretünket!

És szépen forgunk tovább a vécélefolyó örvényében...