Avagy a Na Végre esete a Szivárvány Misszióval

A felvonulást illetően a Na Végre meleg-programmagazin legutóbbi, augusztusi száma több nézőpontot is igyekszik ütköztetni egy Misszió-interjú, két olvasói levél, illetve a Misszió által az egyik levélre adott válasz keretében. A magazin szerkesztője talán észre sem vette, mennyire hiteltelenné válnak a Misszió szavai a két olvasói megnyilvánulás tükrében. Ha mégis, annál jobb!

 Az egyértelműség kedvéért haladjunk sorjában: az első levél (18. oldal) írója szerint a Misszió inkompetens, a felvonulás csak arra jó, hogy lejárassa a melegeket. A második, kevésbé impulzív vélemény (Steve-é - 49. oldal) a New Lindenmann Apartments részéről fogalmazódik meg; Steve többek között azt kifogásolja, hogy a szervezők nem hajlandók együttműködni a meleg üzletek vezetőivel, akik nyilvánvalóan anyagilag is támogatni képesek a felvonulást. Példának hozza fel Desiré Dubounet-t, aki ugyan sok vitát vált ki, mégis megkerülhetetlen figura a meleg üzleti életben, és a maga módján rendkívül sok erőfeszítést tesz a közösség érdekében. Steve konklúziója, hogy a fesztivál a jelenlegi formájában ugyanúgy árt a közösségnek, mint az üzletnek. Ezután az 50. oldalon olvasható a Misszió igen gyengécske, személyeskedéstől sem mentes válaszlevele a 18. oldalon található levélre, amely legfeljebb csak azt illetően reagál, hogy a levélíró „csürhének” nevezte a felvonulókat (valóban igazságtalanul). A legfontosabb vádakra azonban nem tér ki a Misszió, nem védi meg magát, inkább egyfajta sértettség érződik ki a szavak mögül. Egy Alapítvány azonban nem lehet sértett. Ha vállalja a szervezést, ki kell állnia a vádlókkal szemben is, és meg kell védenie nézeteit, gyakorlatát. A Misszió ezt – mint a felvonulás után – most sem tette meg. Helyette, akár egy pap, lelkizik.

Az olvasói megnyilvánulások fényében igen érdekes elolvasni a Misszióval készült interjút. Az interjúalany személye nem derül ki, és ez már önmagában is kínos, de lépjünk túl rajta. A felháborító inkább az, hogy leszámítva az azon három kérdésre adott választ, amely a Misszió szervezeti működésére vonatkozik, az érvek enyhén szólva is ellentmondanak a levelek tartalmának. A válaszok bűzlenek.

 Anti-támogatás. „Meleg vállalkozások képviseltetik magukat a tágabb szervezői körben”, szól a Misszió az interjúban. Adja magát a kérdés: melyek azok a vállalkozások, és hol jelennek meg a felvonulás során? Steve pont arra panaszkodott, hogy a szervezők kirekesztik az erre kész üzleteket: „[…] semmilyen kezdeményezés nem történt idén azon kívül, hogy egy elengedett telefonbeszélgetés alatt (sic!) adományt kérjenek”. A támogatói kör valóban megcsappant idén, ez látszik azon is, hogy a fesztivál mögött korábban felsorakozók listája az idei évre feltűnően lerövidült.

Prédikálás. „Az Alapítvány célja […] a többségi társadalommal történő párbeszéd kezdeményezése…” – Hol van az a bizonyos párbeszéd? Hol tudhatjuk meg az eredményeit? A felvonulást a Háttér nem kommentálta (helyette nekiesett a vele egyet nem értő melegeknek), a pride.hu pedig elutasította az MTV azon felkérését, hogy vitába bocsátkozzon az ellentüntetőkkel. A felkéréskor az MTV még nem tudta, hogy egyenesen Tomcatet lesz kénytelen a stúdióba ültetni – a pride.hu viszont már elvben is elzárkózott az ötlettől, magyarán nem élt azzal a lehetőséggel, hogy a médián keresztül próbáljon a többségi társadalomhoz szólni. A Lambda Budapest Meleg Baráti Társaságnak honlapja sincs (!), legfeljebb a szintén hozzá tartozó masok.hu, amelyen szintén nem találtunk választ arra a kérdésre, hol kezdeményeznek a Misszió tagjai párbeszédet.

Diktátumok. „Mindenki számára van lehetőség arra, hogy jelezze ötleteit, elképzeléseit.” Az üzletekre vonatkozóan: „Természetesen az ő ötleteik, elképzeléseik is fontosak, és jelezhetik azokat.” Ha ez valóban így van, hol láthatjuk ezek megjelenését bármilyen formában? Válaszom: sehol. Vállalkozói oldalról pont az derül ki a steve-féle olvasói levélből, hogy semmibe veszik őket. A magánszemélyek részéről is igen sokfelé olvasható a melegek egyetértésének hiánya a fesztivál szervezését illetően. Ennek ad hangot az elsőként említett olvasói levél. Mindezekből az szűrhető le, hogy sok meleg nem akar részt venni a Misszió által szervezett felvonuláson, mert nem ért egyet annak formájával. Amennyiben a Misszió válasza a résztvevők hiányára az lenne, hogy egyetlen valamirevaló ötlet sem merült fel a részükről, azt kérdezem, ők maguk valóban képesek-e a kommunikációra és az együttműködésre, vagy csak a saját elképzeléseiket hajtogatják orrvérzésig? Aki nem fér bele az ő szűk, mégis koncepciótlan keresztmetszetükbe, azt elhajtják, homofóbnak nyilvánítják? Ez nem párbeszéd. Ez diktátumok sora. Vagy talán az ő kezükben van a bölcsek köve? Emellett nyilvánvalóan nem érdekük, hogy bárki is a szervezés közelébe kerüljön. Nem igaz, hogy részvételre biztatják a melegeket és a szimpatizánsokat. Nyilvánvalóan ezzel ellentétes a céljuk: „Természetesen lehet mindent jobban csinálni, ezért várjuk azokat, akik szeretnének segíteni. Ingyen, sok-sok órán át. Tartva a hátukat mindenért.” Magyarán: mi feláldozzuk magunkat a melegügy oltárán. De ha valaki be mer lépni templomunk ajtaján, számítson rá, hogy a fejére szakad az orgona.

Cinizmus. Mennyiben hozzáértő az a szervezet, amelyik azzal próbálja kivédeni az ellentüntetők támadását, hogy a felvonulását átkereszteli „Meleg Méltóság Menetére”, és felhívja a melegek figyelmét a veszélyre? Ez nem cselekvés, ez szövegelés! Nincs ma Magyarországon olyan meleg, aki ne ismerné fel, hogy veszélybe kerülhet, ha felvonul, és nincs olyan buziverő, akit érdekelne, milyen nevet adnak a felvonulásnak. A Misszió válasza szerintem leginkább cinikus. (Mellesleg: Mocsonakin kívül – akit láttam is – kit láthattunk a szervezők közül a felvonuláson?)

Félelem. Miért nem vonultak többen a melegek?, szól a következő kérdés. Válasz: „Mert féltek eljönni”. Akkor vajon tényleg sikerült a Misszió azon alapvető küldetése, hogy az emberek ne féljenek eljönni? Emellett pedig eszükbe sem jut, hogy sokan talán nem félelemből nem mentek el, hanem mert nem értettek egyet velük? A macik félnének a vonulástól? Erősen kétlem! Inkább a Misszió fél attól, hogy elveszti politikai-uralmi helyzetét.

Hazudozás. A Misszió szerint az esemény az elmúlt években azért nem fejlődött, mert „nagyon kevesen dolgozunk a fesztiválért, nagyon kevés pénzből”. Ugyanakkor a válaszlevele szerint több mint száz önkéntes dolgozott hónapokig. Most akkor melyik a hazugság? Steve leveléből az derül ki, a Misszió nem tesz többet azért, hogy több pénze legyen, mint hogy megereszt egy-egy telefont. Ez lenne az a kemény munka? És hol van Desiré pénze? Nem arról van itt inkább szó, hogy a Misszió mindenkit elmar maga mellől? Nekem egyre inkább ez válik nyilvánvalóvá.

Mártírium. „Ti és azok, akik nem vettetek részt a szervezésben, csak a végeredményt látjátok”, panaszkodik a Misszió az interjúban, és hozzáteszi: ők már ennek is örülnek. Mi meg örüljünk, hogy legalább ők örülnek, nem igaz?! A részvevőknek nem kell mást látniuk, mint az eredményt. A Misszió láthatóan nem veszi észre, hogy a közönségnek pont ennyi a feladata! Senkit nem érdekel, ki milyen erőfeszítést tesz, ha a végeredmény silány. És ez így van rendjén. Egyem meg a szalmonellás fagylaltot pusztán azért, mert Magdi néni a pult mögött heti hatvan órában főzi? Én igazán átérzem az ő erőfeszítéseit, de attól még nem fogom megenni a főztjét! (Egyébként én „megettem”, mert felvonultam, de ez nem azt jelenti, hogy elismerem a Misszió munkáját. Nem azért vonulok fel, hogy a Missziónak jó legyen.)

 A Missziónak láthatóan elképzelése sincs arról, hogyan kellene működtetni egy nagyszabású rendezvényt. Ehelyett politikai szinezetű lózungokkal próbálják kiszúrni a szemünket. Mint Steve oly’ finoman utalt rá, tagjai fölött elszállt az idő, és a rendezvény nem alkalmazkodik a külvilághoz.

Anélkül, hogy kétségbe vonnám a szervezők egykori jelentőségét vagy úttörő szerepét, azt kell hogy mondjam, ma már csak ülnek a babérjaikon, féltik a ki-tudja-milyen (talán politikai, mert biztosan nem társadalmi) befolyásukat, és nyilvánvalóan fogalmuk sincs arról, merre változik a világ. Az elvek védelmében egyfajta elitista hozzáállással elmarják maguk mellől a befektetőket, igénytelen és szellemtelen, a melegeket és a heterókat megszólítani képtelen, ismétlődésétől szarásig unt fesztiválprogramot hoznak össze, és nem veszik figyelembe még a melegek ellenvéleményét sem, miközben azzal a lózunggal fedik magukat, hogy nagyon sokat dolgoznak az ügyön. A fesztivál során az egyetlen valamirevaló program a filmmustra – bár sokszor ócska vagy promós kópiák jutnak el a moziba, néha több órás késéssel!

Well, egy fecske nem csinál nyarat, ezt ők mégsem látják be. Az ügy sikerének kérdését valójában félreteszik, és kizárólag a zuhogó (tojás)esőt teszik az atrocitások felelősévé. Ha rajtuk múlik, nem is lesz ez másként. Mert nem elég, hogy elképzelésük szerint ők jelentik az egyetlen fecskét, de még ahhoz is vakok, hogy ne repüljenek fának. A „gyerekes plakát” ennek ékes bizonyítéka!