Meleglelés

Bár tudnám, hol is kezdjem…!

Tegnap este hárman kaptunk röhögőgörcsöt a gondolatra, hogy jövőre egyetlen választ adhatunk a melegfelvonuláson bekiabálóknak: Mocskos buzik! Ez pedig: Lucskos bugyik! Bár ennyivel elintézhető lenne minden! Nem ülnék most itt kérdésektől, válaszoktól, érvektől és ellenérvektől nehéz fejjel.

Mert hogy végre használható válaszokat kéne adni. Nekünk, nem másnak. Nem csak a híradóban követni némán, melyik heteró alkot ilyen-olyan jól-rosszul összeeszkábált véleményt a melegkérdésben, amely egyébként nem érinti a hétköznapjait. Gondoljunk csak Kán János képviselő úrra: fogalma sem volt arról, vajon a melegség betegség-e vagy sem, így – a tévéreklámok tanácsát követve -  megkérdezte háziorvosát, aki azt válaszolta neki, betegség. Gratulálunk, doktor úr! Legközelebb menjen a lódoktorhoz!

Mi meg ülünk, mint nyuszi a fűben, lessük a fejünk felett röpködő verbálbombák ívét, és már magunk sem tudjuk, mit gondoljunk. Talán mások sem. Főleg nem a ma magukat felelős melegszervezeteknek képzelő, teazsúrszervezésben talán igen erős, egyébként lépni képtelen körök, akik hosszú évek óta büszkén és szigorúan zárt körben szervezik a felvonulásokat, amikor viszont helyzet van… ők a legnagyobb nyuszik! Amikor az MTV – mjuziktíví - felkérte az egyik meleg hírportált, üljön le beszélgetni a stúdiójukban két ellentüntetővel, az „első magyar LMBT portál” névre oly büszke csapat arra a kuratóriumi-vezetési-főmufti döntésre jutott, hogy nem nyilatkoznak. Pedig akkor még szó se volt Tomcatről a képernyőn! Úgy tűnik, a közösségünk csak addig hangos, amíg a seggünket kell rázni a kamionon. Érdekképviselet? Ne má’!

(Kép: hevenyészett graffiti - Valparaíso, Chile)

Ma Magyarországon úgy tűnik, senkinek lövése sincs arról, mit kéne kezdeni a… a… mivel is? A melegkérdéssel - micsoda rossz asszociációkra ad okot a múlt!

Ki válaszol annak az anyukának, aki egy cikkre kommentként azt írta, attól retteg, nyolc éves kisfiát egy nap megrontja egy ilyen… izé… buzi! Ő is a háziorvosát kérdezi majd, hogy elkapható-e?

Valójában közröhej, hogy pont én értem meg anyuka félelmét. Nem mintha az különösebben jogos volna – megrontó cukrosnéniről is hallottam már, az ő csábítása ugyanúgy vezethet ahhoz, hogy a kisfiú ilyen… izé… buzi lesz. Mégis, azért értem meg őt, mert szegény egyrészt eddig legfeljebb a tévében látott ilyen… izé… buzit, másrészt pedig mert fogalma sem lehet róla, valójában mi jelenthet veszélyt fiacskájára nézve, és mi nem. Mert hogy azt se tudja – honnan is tudhatná – mi fán terem egy ilyen… izé… buzi. Én is félnék egy kicsit a helyében.

Ez a blog – a kérdések száma és összetettsége miatt bizonyára csak némi idővel – talán ad majd egy-két választ, elindít egy-két vitát, gondolkodásra késztet… vagy nem. Meglátjuk. Viva la Vida!