Meleglelés

Meleg közélet? Meleg közértet! Melegológia A-tól Z-ig.

voices

  • Buccser: szerintem abban nincs igazad, amikor azt gondolod, hogy valaki azert nem megy felvonulni, mert fel... (2009.09.08. 16:54) Mérleg
  • LeGars: @bölcsésztanár: ;))))))) (2009.09.07. 20:52) EuroGames 2012
  • LeGars: @bölcsésztanár: a "Jézusnak is két apja volt" tábla szerintem nem volt gáz, de biztos mindenkinek ... (2009.09.07. 20:06) Nincs de

2008.09.28. 23:18 LeGars

Szerelemgyerekek

Úgy látszik, a gyerekkérdés napja van ismét...

Egy kedves külföldi barátnőmmel hosszan skype-oltam. Arra panaszkodott, hogy hosszú évek óta tartó szerelmi kapcsolata stagnál, és párja nem kész arra, hogy családot alapítsanak, miközben ő maga már igazán beért erre, és bár a biztosan ketyegő biológiai órája még nem csörög, ahogyan a vekker szokott reggel hétkor, vagyis elviselhetetlenül, mégis aggódni kezd afelől, nem fut-e ki az időből. Emellett nemrégiben egy meleg barátja felajánlotta neki, hogy ha jobb híján eljön az alternatív megoldások ideje, régi barátságukra és az ebből fakadó mély bizalomra tekintettel ő vállalkozik az apaszerepre. Kedves barátnémat láthatóan összezavarta a nyíltszívű ajánlat, maga sem tudja, mit gondoljon róla. Egy gyermeknek alapesetben az a legszerencsésebb persze, ha boldog szerelmi viszonyba csöppen, ugyanakkor kérdés, hol vannak a hagyományos gyermekvállalás ésszerű határai. Kérdés, a gyerekvállaláskor boldog viszony az marad-e az évek során is. 

Hány olyan esetet hallunk, hogy házaspárok (vagy akár szerelmespárok) a kapcsolatuk rendezése érdekében vállalnak gyereket anélkül, hogy felismernék, kétségbeesett, ezért sikertelenségre ítélt megoldáskeresés áll a döntésük hátterében? Ilyenkor rendszerint nem sokkal a születés után tönkremegy a kapcsolat, és a gyermek a legjobb esetben békésen vándorol a derűs apa és anya között. Hány olyan eset van, hogy egy valóban boldog házasság különböző, nem mindig megmagyarázható okból mégiscsak tönkremegy, és a gyerek a fent említettekhez hasonlóan vándorol apa és anya között? Hány olyan eset van, hogy egy meleg férfi vállalja be a tenyészbika szerepét egy leszbikus pár oldalán, és hárman nevelik a gyereket? Hány olyan nő van, aki teherbe esik, és mivel meg akarja tartani a gyereket, faképnél hagyják, mégis megtartja? És hány olyan, hogy egy nős férfitól esik teherbe a nő, és emiatt kénytelen egyedül megbirkózni a szülői szereppel? No meg hány olyan, hogy anyuka képtelen a gyereknevelésre, ezért a válás után szép lassan apuka lesz a gyereknevelő? Hány olyan, hogy elváltak a szülők, mindketten új partnerre leltek, és a kissrácnak-kiscsajnak egyszerre két apukája és két anyukája lesz? És hányan vannak olyanok, akiknek tönkremegy a házasságuk, de 'a gyerek érdekében' együtt maradnak, és esténként a konyhába zárkózva üvöltöznek egymással, miközben a gyerek abban éli ki a kalandvágyát, hogy kintről hallgatózik, vagy éppen a tévé biztosítja a szelleme exponenciális fejlődését, és természetesen nem is sejti, milyen következményekkel hathat ez későbbi személyiségfejlődésére? Arról nem is beszélve, hogy hányan maradnak félárvák. Az ideális helyzethez képest ezek mind alternatívok. Sokuk rossz, némelyikük azonban akár jó alternatíva is lehet.

Persze - és sajnos - csak többé-kevésbé ismerhetünk a fent említett esetekre statisztikai adatokat. A titkolózás, az alternatív megoldások és a rendhagyó vagy diszharmonikus magánélet kiteregetése igen ritka, hiszen senkinek sincs kedve rosszalló tekintetekkel szembesülni.

Akkor köthetnénk az ebet a karóhoz, hogy "csak örök egységben élő heteró szülők vállaljanak gyereket", ha az egyébként egyre individualistább társadalom képes lenne visszatérni ahhoz a mentalitáshoz, amelyben a templomi eskü nem csak őszinte szándéknak, hanem valóságos törvénynek, szerződésnek minősült. Csakhogy nem efelé tartunk. Mi legyen tehát? A bizonytalansági tényezők nagy száma miatt inkább ne vállaljunk gyereket? Vagy inkább bízzunk abban, hogy adott esetben más megoldások is vezethetnek jó megoldásokhoz, tehát nézzünk a tükörbe, és gondoljuk ki, vitassuk meg, mik lehetnek a teljes emberré nevelés lehetséges határai és kritériumai?

Mindeközben 'all the good people who are washing their cars in their lunchbreak' osztják az észt arra vonatkozóan, milyen környezetben kell felnevelni egy gyereket anélkül, hogy bárki is tudná, valójában mi okoz igazán nagy sérülést, illetve kiteljesedést a gyereknek. Felnő lassan egy egész generáció, akiknek a szülei már nem a hagyományok mentén élik életüket. És mégsem érzelmi roncsok, nem bűnözők, nem aszociálisak, sokan megtalálják a kiegyensúlyozott boldogságot, és még csak a rejtett homofóbia sem érvényesül: ha annyi meleg lenne, mint amennyien csonka, de legalábbis sérült családban nőnek fel, mára legalább minden második szórakozóhely gay klub lenne.

Kérdés tehát (és néhány nyitott családterapeuta és gyermekpszichológus esetleges kommentje nem lenne haszontalan), mennyiben vagyunk képesek eldönteni mi felnőttek - akik nem értünk a saját tudattalanunk nyelvén, és leginkább a társadalmi normákból alakítjuk ki véleményeinket -, milyen körülmények között vállalhatunk gyereket? Hogyan vehetnénk számba a jövő lehetséges útjait, és biztosítani, hogy a szerelmi házasságban született gyermekünknek mindig is biztosítani tudjuk majd, hogy mindennap legalább este hétre otthon legyünk, és kellő időn keresztül beszélgessünk, játsszunk vele?

Az emberek hajlamosak megijedni az ismeretlentől, pedig az élet önmagában is ismeretlen. Egyesek úgy fogalmazzák ezt meg, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek. Ha egy férfi és egy nő úgy vállal közösen gyermeket, hogy közben nem alkotnak szerelmespárt, ferdén néznek rájuk, és jön a ponyvapszichológia arról, mi a jó egy gyereknek, és mi nem az. Sőt arról, milyen képet kell mutatni a gyereknek - és ilyenkor eszünkbe sem jut, hogy a gyerekek nem alulfejlett felnőttek, és sokkal többet látnak, éreznek, mint azt mi, a társadalmi normáktól lebutított felnőttek azt gondolnánk. A képmutatás haszontalan. A kölkök kiszagolják a hazugságot. Talán még azt is kiszagolják ösztönösen, amiről saját magunknak fogalmunk sincs: például azt, hogy a házasságban élő szüleik nem boldogok, vagy hogy a külön élő szüleik boldogok, és csak az számít, hogy stabil szerkezetet biztosíthassanak, ahol van helye apának és van helye anyának. (Vagy két apának és egy anyának, vagy két anyának és egy apának - de erről most nem beszélnék.)

Talán egy a lényeg, vontuk le a bizonytalan következtetést kedves skype-barátnőmmel: legyen akármilyen fiókba tuszkolható az a - nem ritkán változékony - szülői viszony, amelynek kénytelen-kelletlen alárendelve felnő egy gyerek, ha stabilitást lát és érez, nagy bántódása nem eshet. Inkább legyen ez, mint hogy egy rossz megoldás eredményeképpen szülessen meg egy szerelminek nevezett, valójában azonban boldogtalanságot szülő, félelmekből, zsarolásból, függésből és dominanciából táplálkozó viszonyban a poronty.

Emellett pedig eltörpül, hogy akkor anya és apa heteró-e vagy sem. Vagy mégsem?

10 komment

Címkék: család meleg gay hagyomány házasság gyerekvállalás heteró családmodell gyermekpszichológia


A bejegyzés trackback címe:

https://melegleles.blog.hu/api/trackback/id/tr38686457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magnifique42 2008.09.29. 00:58:04

"És hányan vannak olyanok, akiknek tönkremegy a házasságuk, de 'a gyerek érdekében' együtt maradnak" köszi, beletrafáltál... :(

én is sokat gondolkoztam a gyerekkérdésen mostanában, bár engem még egyáltalán nem sürget ugye a biológiai órám, és ez a cikk valamelyest megnyugtatott. köszönöm! :)

Rá Dios 2008.09.29. 08:13:04

magnifque:
A gyerek érdekében való együttmaradás nem okvetlen kárhozatos megalkuvás: néha nagyon bejön és a közben felnőtt gyerekkel hármasban lehet elemezni, nevetni a régi, ma már nem fontos bajokon...

Rá Dios 2008.09.29. 08:14:55

...igaz, kellett hozzá az a húsz-huszonöt év a meg sem ismert más opciókkal, ugye :-)

franboy 2008.09.29. 09:19:28

Én a maradjunk együtt a gyerekek miatt, de nagyon nem jött be táborát gyarapítom (szerintem ez a többség) az egyik gyerekként. Gondolom nem kell ecsetelnem milyen jó volt az eszem megjövésétől arról imádkoznom, hogy unják meg a dolgot és inkább menjenek szét...

LeGars · http://melegleles.blog.hu 2008.09.29. 09:51:49

Engem hülyének néztek az iskolában a tanítónénik, amikor másodikban egy nap ujjongva mentem be, hogy elváltak a szüleim. - És te ennek miért örülsz annyira? - kérdezték hüledezve, mire azt válaszoltam: - Annak, hogy végre nyugalom van! - Azóta sem bánom, hogy elváltak, és biztosan jobban jártam így. A konyha másik oldaláról hallgatózó kissrác fent leírt kalandvágyós esete én vagyok meg a bátyám.

magnifique42 2008.09.29. 15:03:24

Rá Dios: igen, ezt nem is zártam ki. velem nem mondható, hogy ilyesmi volt :(

bölcsésztanár 2008.10.01. 12:05:07

Kedves LeGars!

Most kicsit beletenyereltél a témába. Érdekes a felvetés, de sajnos most elég demagógra (Hány olyan...?) és sztereotípiákat felvonultatva sikeredett.
Szerintem az alap az, hogy ha valaki gyereket akar, akkor legyen ő maga felnőtt, és legyen szeretetkapcsolata egy másik felnőtt emberrel. Ez már így magában nagyon ritka, még ritkább, hogy még házasságnak is nevezhetjük. Pedig nyilvánvaló, hogy ez a legjobb a gyerekeknek. (Olvassál Vekerdyt, tanulságos)
Annak, hogy emberek életük végéig együtt maradnak, "örök egységben élő hetero szülők", annyi az esélye, mint hogy megérem a holnapi napot: 50-50%. Ezzel tehát nem érdemes foglalkozni.
Szerintem ami számít, hogy törekedni kell rá. Sajna a fent felsorolt családi tragédiák mögött sok kusza dolog van, de nagyon sokan feladják anélkül, hogy megpróbálnák a szeretetet helyreállítani. Persze nyilván vannak menthetetlen esetek. Én mégis azt látom magam körül, hogy legtöbben fáradságosnak és lehetetlennek érzik, hogy helyrehozzák a szétmenő házasságukat, ezt még a gyerek(ek) miatt sem próbálják meg. Nem képmutatásról beszélek, hanem párterápia és őszinte próbálkozás nyomán helyreálló szeretetkapcsolatról. Merthogy van ilyen. Sokan vannak szerintem, akik nem is tudnak róla, hogy van hol segítséget kérniük.

A gyereknek azért annál többre van szüksége, hogy este hétre hazaérjünk és beszélgessünk, játsszunk vele. Akinek van gyereke, tudja, hogy teljes önátadás nélkül nem megy. Arra teszed fel az életed, hogy a saját vagy a gyereked haláláig számíthat rád. Cserébe boldog leszel, ha jól csinálod és végig törekszel a szeretetkapcsolatra. Ez a szó nem túl divatos, de a stabilitás szerintem kevés.
Az a helyzet, hogy nem divat az egóról lemondani a másik ember miatt, mert az olyan csúnya dolgokat hoz magával, mint: felelősség, elköteleződés, szenvedés, hűség, kitartás. És még sorolhatnám. Ezek túl nagy szavak ahhoz, hogy az egocentrius, individualista világ emberei belegondolnának, hogy csak így lehet boldogan élni, nem lehet megspórolni őket.

A gyereknek pedig kell egy apa és egy anya. Olvass gyerekpszichológiát, rögtön kiderül, hogy az összes többi modell totál káosz, különösen kicsi korban. Egy egész életre hazavághatja a gyereket.

Különben ez a melegek gyerekvállalása szerintem nagyon kevés embert érint. Alattunk két negyvenes nő lakik, kérdeztem, hogy ők akartak-e valaha. Egyértelműen mondták, hogy nem, és nem is ismernek olyan leszbi párt, akinek valaha ez megfordult a fejében.
Ha te mást tudsz, érdekel, mert én még sem nem találkoztam, sem nem hallottam olyan párról, aki teljes szívvel gyereket akart volna. Ez persze nem jelent semmit.
A barátnődnek meg: meg fogja találni az igazi apajelöltet, ha nem egy stagnáló kapcsolatban keresi :)))

LeGars · http://melegleles.blog.hu 2008.10.01. 16:02:56

Kedves Bölcsésztanár, én nem vagyok ennyire biztos abban, hogy kizárólag egy modell vezethet a boldogsághoz. Hányan nőnek fel úgy, hogy nem nukleáris családban élnek, és mégis boldogságra, egységre lelnek, hányan pedig úgy, hogy nukleáris családból jöttek, és harmincon felül is vakarják a fejüket?! Nyilvánvaló, hogy minél stabilabb a háttér, minél több a szeretet, annál simább lehet a felnövés. De ez sem csak és kizárólag nevelés és családtípus kérdése. Számításba kell venni azt is, hogy a felnövő gyerek személyisége is kell ahhoz, hogy boldog kapcsolatra leljen. Éppen ezért gondolom úgy, hogy a nem hagyományos családmodell is vezethet jó példához. Az élet iszonyatosan sokféle, kapunk jót-rosszat. Ez persze közhely, de nem vagyunk mintentudók mi sem.
Egyetértek abban, hogy kell apa is meg anya is egy gyereknek, de hogy ez milyen formában valósul meg, abban lehetnek alternatívák.
Én ismerek olyan párokat, pontosabban triós helyzeteket (kettőt), ahol egy apa és két anya van (egy harmadik alakul). Még nem tudjuk, mi lesz belőle, persze, mert még kicsik a gyerekek, de én hiszek abban, hogy nem lesz belőle baj.

bölcsésztanár 2008.10.01. 22:28:41

Lehet, hogy a te ideális családmodelled a következő?: Apa és anya tolja a babakocsiban az újszülöttet, többen kérdezik tőlük, hogy "kisfiú vagy kislány? Válaszuk: "Majd eldönti, ha felnő."

Jó, jó, nem akartam én itt észt osztani, meg egy bizonyos pont után nincs is közös nevező az én konzervatívnak mondható nézeteim és a te szabadelvű gondolkodásod között. Csak ez a gyerek-kérdés most kicsit olybá tűnik nekem, hogy nem nagyon kéne piszkálni, ha nem vagy tájékozott bizonyos pszichológia-ipari szakemberek munkásságában. Én sem vagyok ilyen, de a két gyerekem miatt forgatok időnként ilyen-olyan statisztikákat, gyerekpszicho írásokat, nagyjából mind a fenti nézeteimet erősíti.
Vagyis nemcsak a stabilitás számít, hanem az őszinte szeretet, amiről te is írsz, és a családban levő ivararány is bizony-bizony. Anyai és apai mintakövetés, ezeknek dominanciája különböző életszakaszokban, nemi szerepek kialakulása, felnőtté válás, folytassam?

Persze, hogy mindenféle helyzetre vannak példák is meg ellenpéldák is, de ez tulajdonképp a világ összes dolgáról elmondható. Szerintem azért akinek nem a hagyományos (apa-anya, szeretik egymást, támogatják a gyerekeiket) család jut, sokkal többet szenved és árral szemben úszik, amíg nincs akkora mákja, hogy megtalálja a saját útját, ami boldoggá teszi. "De ez sem csak és kizárólag nevelés és családtípus kérdése." Szerintem nagyrészt azért igen. Arra az alapra épít mindenki, amit otthonról hoz.

kanga77 2009.05.09. 18:09:51

Kedves Mindenki!

Miért nem esik szó arról, hogy fontos, hogy hova érkezik a baba? Szerintem fontos és másoknak is az: www.jolerkezni.hu