Már jópár hete feljegyeztem az itt következő sorokat a noteszomba, de csak most nyílt alkalmam, hogy átírjam őket. Június végén tíz napot tölthettem Izlandon. Jégmezők, tanyák, hegyi medencék, hőforrások, Dél-Amerikára emlékeztető sziklahegyek és kősivatagok (!), Európa legnagyobb hozamú vízesése (Dettifoss), lagúnák, gleccserek, fókák és jéghegyek. Tíz intenzív nap, amely legalább három hétnek tűnt, mert a legtöbbször éjszaka kirándultunk - napsütésben. Csupa ellentmondás - csodálatos vidék! A tűz és a jég országa...

Reykjavíkról és a melegekről nagyjából ezt jegyeztem fel magamnak hazafelé, míg a két fapados járat között ücsörögtem egy kicsit a londoni St-James's Parkban:

"Reykjavík túlméretezett falu és mosógépen összezsugorodott trendy nagyváros. Hol ennek, hol annak látom. Falunak, mert mindenki ismeri egymást, nagyvárosnak, mert nyoma sincs provincializmusnak, hiába szaglászunk pavlovi reflexszel a háromszázezres ország százezres fővárosában. Nem is értem, hogy létezhetnek a világban ennyire fordított viszonyok. A lélekszámában hasonló Luxemburg a kontinens közepén egy - már bocsánat - koszfészek, a világ vége után hat járásnyira integető Izland pedig maga a nagyvilág kicsiben.

Reykjavík üdítő jégsaláta. Egy város, ahol az éjszaka csak fél év múlva lesz (copyright Dobos), mégis mindig áll a bál. Pár percre ugyan álmatagnak tűnhet, mert az utcák néha néptelenek, mégis pezseg, hiszen a fő utca hajnali egytől reggel hétig zsibong a szőke skandinávoktól, akiknek 80%-a már legalább egy nagylemezzel meglepte a haveri kört. Vérző sarokkal nyomulnak reggel hatkor a klubban. Buli után osztálykirándulnak a Pizza Prontóba, cseverésznek a turistákkal, húzzák egymást, és folyton kalandokat szőnek. Kompenzálják a téli dermedtséget. Gyönyörűek, szikrát szórnak.

Nem idealizálják Björköt (mert ott van még az Apparat, a GusGus, a Sigur Rós, a Bang Gang, az Ampop, a Trabant, a Múm, a Mammút, a Motion Boys, a Borko, etcetcetcetc.), egészséges hazaszeretettel, kellő önkritikával beszélnek magukról, és északi távolságtartással viszonyulnak a közelgő uniós csatlakozáshoz. Lelkük mélyén örök függetlenek. Talán ettől látok bennük egyfajta lenyűgöző nagyságot.

Ugyanez a hangulat jellemzi a melegéletet is. Falusinak tűnhet, hogy érkezésünk után három órával izlandi barátnőnkkel lávamező-közi "gay-campingbe" indultunk, de hatalmas bulivá, felvilágosult politizálássá és botrányos szerelmi kalandozgatássá alakult az iszogatós társasjátékozás. Végeredményben nem voltunk messze a 2000 körüli pest-környéki goapartik őszinteségben tobzódó fergetegétől.

Nagyvárosi a hangulat, mert nyugodtan csókolózhatsz a kedveseddel az utca közepén, mégis kisvárosban vagyunk, hiszen  az egyetlen ízig-vérig melegklubban (többre nincs is szükség, tökmindegy, mi vagy) nem italra hívják az ismeretlent, még mielőtt szem elől veszítenék a hatalmas tömegben, hanem azzal a dumával szólítják le, hogy már délután is feltűnt nekik az uszodában... Ha azonban nem elég szemfüles az idegen, csak hebeg, ne'adj isten bután vonogatni kezdi a vállát, máris úgy néznek keresztül rajta, mintha a lagúnák gőzeként oldódott volna szét a levegőben.

Végeredményben Reykjavík egy hippifalu. Mindenki mindenkivel. Na és?

A feminizmus is megtette persze kellő hatását, nagyban hozzájárult a melegek - és főként a leszbikusok - elfogadásához. A 101 Reykjavík (nemcsak a kerület, hanem a film is) pontos képet fest erről: húzzák ugyan szegény Hlymurt a haverok, mert a mamája átment szoknyavadászba, a kritikánál mégis fontosabb az élcelődés, no meg hogy legyen mire inni! A női élharcosok itt nem olyan nagyszájúak, mint Svédországban, de megteremtették a női önszerveződés hagyományát és a határozott önvédelmet. Barátnőnk például minden önigazolási kényszertől mentesen védi meg saját - valós! - biszexualitását, és meggyőzően érvel a queer-elmélet mellett. Végre némi friss levegő a záptojásszagú Pest után! Csak tisztelni tudom az izlandi leszbikusokat, és nevetséges módon most többet ismerek belőlük Reykjavíkban, mint Pesten. Egyébként határozottan flörtölnek, és nem nézik ki a fiúkat a klubból. Nem szigorú a leszbi-sztájl, és a fiúk sem billegetik félmeztelenre vetkőztetett farukat. Szépek. Egyszerűek. Áttetszőek. Olyan érzésem volt - szemben a pesti mogorvasággal -, hogy nem kell erőfeszítéseket tennem azért, hogy a lányok elismerjék, én is ember vagyok, sőt esetleg jó arc. Még ha kissé borostás is. Maradtam, mert befogadtak. Kérdésfeltevés nélkül.

Szenvedély és ráció. Igazi skandináv mixtúra. A tűz és a jég országa. Compulsory destination for the Lonely Lazy Planet Backpacker."